Egy olasz tudóscsoport tervet dolgozott ki, hogy elérje a Naprendszerünk egyik legtávolabbi és legrejtélyesebb objektumát: a Sedna törpebolygót. Két lehetőség. A preprintben az arXiv-en közzétett kutatás két űrhajókoncepciót ismertet, amelyekkel jelentősen lerövidíthető az út Sednáig. A cél nem csak az, hogy rövidebb idő alatt érjünk oda, hanem az is, hogy elég gyorsan, hogy megérkezzünk, mielőtt a törpebolygó újra eltűnik a mélyűr sötétjében több ezer évre.
Az egyik egy high-tech napvitorla, amely a kutatók szerint mindössze hét év alatt megtehetné az utat. A másik egy fúziós rakéta, amely körülbelül tíz év alatt érné el a célt, de egy nagy előnnyel: odaérve pályára állhatna.
A pillanat döntő. A 2003-ban felfedezett Sedna bolygó rendkívül excentrikus pályán kering, amely körülbelül 11 000 évig tart. 2076-ban éri el a naphoz legközelebbi pontját, a periheliót, bár a „közel” relatív kifejezés: majdnem 11 milliárd kilométerre lesz, ami kétszerese Neptunusz és a Nap közötti távolságnak.
Ez egy évezredekben egyszer adódó lehetőség egy szonda küldésére. A jelenlegi rakétatechnológiával egy ilyen utazás 20-30 évet venne igénybe, ami rekordidő alatt egy hihetetlenül összetett és költséges misszió kidolgozását tenné szükségessé.
Az olcsó alternatíva. Az első lehetőség egy napvitorla, amely a Nap fotonjainak tolóerejét használja a szonda meghajtására, egy már bevált koncepció, amelyet olyan küldetésekben alkalmaztak, mint a LightSail 2 a Planetáris Társaság. Ez a vitorla azonban még egy lépéssel tovább megy: egy olyan anyaggal lenne bevonva, amely a napfény hatására felmelegedve molekulákat szabadítana fel egy termikus deszorpciós folyamat során, ami további tolóerőt biztosítana.
A Jupiter gravitációs segítségével ez az ultrakönnyű űrhajó mindössze hét év alatt elérhetné Sednát. A nagy előnye, hogy nem kellene üzemanyaggal terhelnie magát. Hátránya, hogy csak nagyon kis hasznos terhet (1,5 kg) tudna szállítani, és csak egy repülést hajthatna végre, gyorsan elhaladva Sedna mellett, ahogyan a New Horizons szonda tette Plútóval. Értékes adatokat gyűjtene, de csak keveset.
Az ambiciózus alternatíva. A második javaslat ambiciózusabb: egy közvetlen fúziós hajtóművel felszerelt rakéta, amelyet már fejleszt a Princetoni Egyetem Plazmafizikai Laboratóriuma. Ez a hajtómű nemcsak tolóerőt generálna, hanem kontrollált magfúziós reakcióból elektromos energiát is, így folyamatos és erőteljes gyorsulást biztosítva.
A nukleáris hajtóművel történő utazás tíz évig tartana. Bár lassabb, mint a napvitorla, nagyobb előnye van: képes bejuttatni az űrhajót Sedna pályájára, ami sokkal részletesebb hosszú távú tanulmányozást tesz lehetővé a felszínéről, összetételéről és a világűrrel való kölcsönhatásáról, mint a napvitorla. Maga az űrhajó akár 1500 kg műszert is szállíthatna.
Miért Sedna? Nem csak azért, mert transzneptun objektum, egy Neptunuszon túl keringő jégtest. Vöröses felülete és szélsőséges pályája miatt a Naprendszer kialakulásának érintetlen relikviájának számít. A tudósok úgy vélik, hogy Sedna szerves vegyületeket és vízjéget tartalmazhat, amelyek a bolygók eredeti „építőkövei”.
Mivel ideje nagy részét a Naptól távol tölti, felülete védve van a sugárzástól és a hőtől, így szinte érintetlenül maradt. Az egyik legizgalmasabb elmélet szerint Sedna egy exobolygó lehet, amelyet a Naprendszerünk egy korábbi csillagközi találkozás során fogott be. Az összetételének helyszíni elemzése szó szerint azt jelentené, hogy egy másik csillagrendszer anyagát tanulmányozhatnánk anélkül, hogy elhagynánk a sajátunkat.
