A Simpson család rajongói talán emlékeznek arra az epizódra, amikor elégedetlen delfinek támadják meg Springfieldet, végigvonulnak a főutcán, és elűzik az embereket a partról. A rajzfilmben ez remekül működött, de a valódi biológusok most visszavonták a varázst: Flipper nagy visszatérése soha nem fog megtörténni. Egy átfogó új tanulmány szerint a delfinek, az orcák és rokonuk átléptek egy evolúciós egyirányú kaput, amely örökre a hullámok alá zárja őket. Most már biztosan tudhatjuk, hogy soha nem fogják meghódítani a világot (…vagy legalábbis a szárazföldet).
A kiút – és miért nem működik mindkét irányban
Az emlősök körülbelül 360 millió évvel ezelőtt léptek először a szárazföldre, majd néhány lázadó visszamerült a vízbe. A tengeri tehenek a meleg sekély vízbe eveztek, a fókák pedig a hullámok között maradtak.
A fogazott és a szilás bálnák mindent egy lapra tettek, mancsukat uszonyokra, tüdejüket mélytengeri szuperfeltöltőkre cserélték. Ez a ugrándozás felvetett egy kérdést, amely évtizedekig foglalkoztatta az evolúciós biológusokat: lehet-e, hogy egy teljesen tengeri emlős valaha visszafordul, újra lábakat növeszt és sétálgat a tengerparton?
5635 családtörténet elemzése
Hogy ezt kiderítsék, Bruna Farina és kollégái a Fribourgi Egyetemen összegyűjtötték az élő emlősök, valamint néhány nemrég kihalt faj – összesen 5635 faj – élőhelyére, anatómiájára és DNS-ére vonatkozó adatokat. Ezeket a tulajdonságokat egy bayesi evolúciós modellbe táplálták, amely lehetővé teszi az átmenetek mindkét irányba történő lefolyását, majd megfigyeli, melyik irányt részesíti előnyben a matematika.
A válasz rendkívül egyértelmű volt: ha egy faj átlép a teljesen vízi életmódra, akkor a visszatérés valószínűsége nulla. Statisztikai értelemben a modell 100:1-hez közelítő arányban elutasította a visszafordulást.
A kéknek teremtve
Miért nem tudnak? Kezdjük a testfelépítéssel. A palackorrú delfin elülső végtagjai merev vízkiszorító szárnyakká vannak összeforrasztva; medencecsontjának apró maradványai a hájrétegek között úsznak. Gerince óriási rugóként hullámzik fel és le, hajtva a több mint két NFL-quarterback súlyú, izmos farokcsontot. Még a születésük is más: a borjak farokkal előre jönnek a világra, hogy ne fulladjanak meg. Ezt a szerkezetet a gravitációhoz, a térdekhez és a sivatagi hőséghez igazítani drágább lenne, mint egy teljesen új állatot kitalálni.
Az evolúció szereti a szakosodott fajokat, amíg a környezet nem változik. A hatalmas testek megőrzik a hőt a hideg tengerekben, de rengeteg kalóriát fogyasztanak. A szonárral ellátott koponyákban levegőrétegek vannak, amelyek a szárazföldön szétrobbannának. Azok az alkalmazkodások, amelyek a cetfélékből a tenger legfőbb ragadozóit teszik, más környezetben súlyzókká válnak.
Springfield elfoglalása? Nézzük a számokat!
Képes lenne egy orka annyira felhúzni magát a partra, hogy fenyegetést jelentsen Springfield teljes lakosságára? Egy 8 tonnás nőstény csak állva is közel négyszeresére növeli szárazföldi csontjainak erejét; ha ehhez hozzávesszük a csapkodó uszonyok nyomatékát, akkor máris törött bordákkal számolhatunk, mielőtt a partra érne. A forgatókönyvírók fantáziájukért ötöst kapnak, biomechanikájukért pedig bukást.
A szabályt megerősítő fóka kivétel
A félig vízi emlősök még mindig megosztják idejüket a víz és a szárazföld között. A közönséges fóka homokzátonyokon szül, a tengeri vidra tengeri moszaterdőkben szundít. Csontvázuk enyhébb módosulásokon ment keresztül, életmódjuk rugalmasabb, és a modell szerint legalább egy keskeny sávot tartanak fenn a teljes szárazföldi élethez – bár senki sem várja tőlük, hogy maratont fussanak. A cetfélék ezzel szemben körülbelül 45 millió évvel ezelőtt bezárták ezt a sávot, és a kulcsot a mélybe dobták.
Farina csapata megjegyzi, hogy az evolúciónak nincs törlés gombja; a komplex tulajdonságcsomagok ritkán tekernek vissza. A populáris tudományos szaknyelvben ez Dollo törvénye, a belga paleontológusról elnevezve, aki azt mondta, hogy egy faj soha nem tér vissza „pontosan a korábbi állapotába”. A bálnák és a delfinek ezt a törvényt tökéletesen bizonyítják.
Töltsünk hát egy pohárral a beszélgető delfinek álmára, akik szárazföldi lakásokat építenek! Az evolúció már lepecsételte az útlevelüket: „csak az óceánba”. Ha legközelebb megnézed a Springfield-i sós felkelés ismétlését, élvezd a káoszt, majd nyugodtan pihenj. A legfeljebb egy kíváncsi fóka lesz a part menti sétányon – és az is csak a nap miatt van ott.
