Egy új digitális szkennelési technika több mint ezer fejlábú maradványt tárt fel egyetlen kréta kori sziklán, köztük 40 eddig ismeretlen fajt.Egy látszólag közönséges szikla, amely a japán partoknál rekedt meg az idő rétegei között, a dinoszauruszok korának teljesen ismeretlen történetét rejtette magában a tengeri életről. Egy innovatív fosszília-kutatási technika segítségével egy nemzetközi paleontológuscsapat legalább 40 eddig ismeretlen tintahal-fajt fedezett fel, amelyek közül néhány nagyobb volt, mint a velük együtt talált halak. A lelet arra kényszerít minket, hogy újraírjuk a kréta kori tengeri ökoszisztémákról alkotott ismereteinket.Japánban több mint 40, 100 millió éves tintahal-fajt fedeztek fel: egy sziklában rejtőztek, és némelyikük nagyobb volt, mint a halak (Christian Pérez)0 másodperc 52 másodpercből Hangerő 0%
A Hokkaido Egyetem kutatói által vezetett felfedezés, amely a Science folyóiratban jelent meg, nemcsak új szereplőket hoz az óceánok múltjába, hanem megcáfol egy évtizedek óta fennálló hiedelmet is: hogy a tintahalak csak a dinoszauruszok kihalása után, körülbelül 66 millió évvel ezelőtt terjedtek el tömegesen. Az új bizonyítékok arra utalnak, hogy már 34 millió évvel azelőtt uralták a tengereket.
Fosszília a fosszíliában: technológia a láthatatlan megtekintéséhez
Minden egy késő kréta kori, körülbelül 100 millió éves kődarabbal kezdődött, amely sokkal többet rejtett, mint amit szürke színe első ránézésre elárult. Ahelyett, hogy hagyományos módon felbontották vagy felboncolták volna, a tudósok egy abráziós tomográfia nevű technikát alkalmaztak: egy „digitális bányászati” eljárást, amelynek során a kőzetet rétegenként csiszolják, minden szegmenst nagy felbontásban beolvasnak, majd digitálisan rekonstruálják a belsejében található háromdimenziós tartalmat.
Az eredmény rendkívüli volt: a kőzetben közel ezer fejlábú csőr rejtőzött, kemény, kitinből – ugyanabból az anyagból, amely a rovarok és rákok külső vázát képezi – készült szerkezetek, amelyek a tintahalak testének legellenállóbb részét alkotják. Közöttük a kutatók 263 tintahal példányt azonosítottak, és legalább 40 olyan fajt, amelyet még soha nem dokumentáltak.
Óriás tintahalak és az óceánok egykori bajnokai
A legfeltűnőbb nem csak a mennyiség volt, hanem ezeknek a tintahalaknak a mérete is. Egyes fajok akkoraak voltak, mint a velük egy élőhelyet megosztó halak, és hosszúságukban még a híres ammonitákat is meghaladták, azokat a spirálhéjú puhatestűeket, amelyeket sokáig a mezozoikum nagy úszóinak tartottak.
A lelet arra utal, hogy a tintahalak már a dinoszauruszokat kipusztító biodiverzitás összeomlása előtt is az óceánok uralkodó ragadozói voltak. Ez a korai felsőbbrendűség teljesen megváltoztatja a tengeri evolúcióról alkotott képünket. Ezek az állatok messze nem egyszerű túlélői egy tömeges kihalásnak, hanem úgy tűnik, már akkor is a mélytenger királyai voltak.
A tintahal többi testrészével ellentétben, amelyek puhák és szinte lehetetlen fosszilizálni, a csőrök – amelyek kicsi, ívelt és hegyes kampók formájúak – ellenállnak az időnek és tartós fosszíliákká válnak. A múltban csak egyet találtak, amely egyértelműen azonosítható volt. Ez a ritkaság megakadályozta a paleontológusokat abban, hogy megértsék a tintahalak valódi ökológiai szerepét a távoli múltban.
Most, hogy több száz példányt azonosítottak és digitalizáltak, méretüket, morfológiájukat és elterjedésüket elemezhetik, hogy sokkal részletesebben rekonstruálhassák a kréta kori táplálkozási hálózatokat. A talált formák sokfélesége robbanásszerű diverzifikációra utal: a tintahalak nemcsak léteztek, hanem gyorsan fejlődtek, alkalmazkodva a különböző ökológiai fülkékhez.
Forradalom a paleontológiában
A felfedezéshez használt technika, az úgynevezett abráziós tomográfia, minőségi ugrást jelent a paleontológiában. A klasszikus módszerekkel ellentétben, amelyek a mikrofosszíliák megsemmisülésének kockázatával járnak, ez a technika lehetővé teszi a kőzet egészének digitalizálását anélkül, hogy a fosszilis tartalmának bármely részlete elveszne. Bár a folyamat során a fizikai anyag megsemmisül, rendkívül nagy felbontású háromdimenziós kép keletkezik, amely milliméteres pontossággal, bármilyen szögből megvizsgálható.
Ennek köszönhetően a kutatók korábban láthatatlan részleteket is megfigyelhettek, például egyes csúcsok rendkívüli vékony voltát, amelyek vastagsága nem haladja meg a 10 mikrométert, ami megmagyarázza, miért nem vették észre őket a korábbi tanulmányokban.
A tanulmány másik felfedezése két fő modern tintahalcsoport azonosítása – a part menti (Myopsida) és a nyílt tengeri (Oegopsida) – amelyek már 100 millió évvel ezelőtt is léteztek. Ez azt jelenti, hogy a tintahalak evolúciós sugárzása sokkal korábban történt, mint eddig gondolták, és egy olyan időszakban, amikor úgy vélték, hogy csak másodlagos szereplők az ökoszisztémában.
Ez arra készteti a kutatókat, hogy újragondolják a fejlábúak szerepét a bolygó evolúciós történetében. Lehet, hogy ezek az állatok nem egy kataklizma után alkalmazkodtak, hanem egy új korszak előfutárai voltak, amelyben az intelligens és gyors ragadozók uralkodnak a mai óceánokban.
Paradigmaváltás
A Hokkaido-i csapat felfedezései nem csupán jól megőrzött fosszíliák gyűjteménye. Ezek egy olyan korszakba nyújtanak betekintést a bolygó természeti történelmében, amely eddig szinte láthatatlan volt. A látványos, de ritka fosszíliák helyett a paleontológia kezd belekóstolni a mikroregisztrációba, az apró részletekbe, amelyek összességükben megváltoztatják a teljes képet.
Az új technológiákat régi kérdésekkel ötvöző kutatások azt mutatják, hogy a földi élet múltja sokkal dinamikusabb, összetettebb és sokszínűbb volt, mint azt eddig elképzeltük.
Most, hogy bebizonyosodott ennek a módszernek a hatékonysága és az általa feltárható információk bősége, valószínű, hogy más fosszília-gyűjtemények is hasonló folyamaton mennek keresztül. Japán ebben a tekintetben világszerte példaképévé válhat a tengeri mikrofosszíliák tanulmányozásának.
És talán ezeknek az új ablakoknak a múltra köszönhetően hamarosan felfedezzük, hogy a dinoszauruszok korában az óceánok ugyanolyan gazdagok és változatosak voltak, mint azok, amelyeket ma a tengeralattjáróink bejárnak. Csak eddig nem tudtuk, hova kell nézni.
