Egy víz alatti mentési akció során Bacoli partjainál, Dél-Olaszországban régészek egy római kori hullámtörő falat fedeztek fel, amely újrahasznosított építőanyagokból készült. A lelet új fényt vet a római tengerészeti mérnöki tudományra.
A római kolónia kikötőjének, Miseno-nak, a mai olasz Bacoli település alatt egy régész és kutatócsoport a Nápolyi Nagyvárosi Főfelügyelőség (ABAP) megbízásából hozták a felszínre néhány római kori leletet, amelyek a kikötő hullámtörőinek részei voltak. Az Portus Iulius ókori kikötőből származó építészeti és szobrászati leletek a római flotta elitjének, a Classis Misenensisnek adott otthont.
Ugyanez a flotta volt az, amelyet Plinio el Viejo parancsnokolt a Vezúv katasztrofális kitörése során 79-ben. Unokaöccse, Plinio el Joven figyelmeztette, Plinio el Viejo azonnal elrendelte személyes liburna (két evezős sorral rendelkező könnyű hajó) és több quadrirrema (hadihajó) előkészítését, hogy Estabia felé vegyenek irányt, a Nápolyi-öbölben, Pompeii-től hat kilométerre délre, hogy segítsen menekülni a vulkán dühétől fenyegetett lakosságnak.
A lelőhely az ókori római kikötő bejáratával szemben található, és Punta Terone és Punta Pennata között kilencven méter hosszan húzódik. Már az 1980-as években ez a terület szórványos leletek színhelye volt, de 1996-ig kellett várni a szisztematikus ásatások megkezdésére, amelyek feltárták régészeti értékét: szobrok, feliratos talapzatok, architráv- és oszlopdarabok, amelyek ma a Flegreo-mezők Régészeti Múzeumában, Bayasban találhatók.
Gátak
A kutatók szerint ez a hullámtörő nem a szomszédos épületek összeomlása vagy a régióra jellemző vulkáni tevékenységhez kapcsolódó bradiszizmus miatt jött létre, hanem ember alkotta. A hipotézisek szerint ezeket a maradványokat a tengerfenéken helyezték el, hogy védőgátat képezzenek a szélrohamok ellen, hasonlóan a modern gátakhoz.
„A litodomos (tengeri fúrók) hatása és az időjárásnak való kitettség nyomai azt mutatják, hogy ezek a töredékek a szabadban voltak, mielőtt gondosan elhelyezték őket a tengerfenéken, hogy gátat képezzenek a szociko szél ellen, hasonlóan a mai hullámtörőkhöz” – magyarázta Simona Formola, a felügyelőség víz alatti régészeti hivatalának vezető régésze.
Az ásatásokhoz a kutatók 3D-szkennereket, nagy felbontású fotogrammetriát és hiperpektrális képeket használtak. Ezenkívül teljesen feltérképezték a lelőhelyet, mielőtt megkezdték a legjelentősebb tárgyak, például két domborműves márvány architráv és egy cipollino márvány oszlopdarab kimentését, amelyet emelőballonok segítségével hoztak a felszínre.
A leletek kimentése után gondos sótalanítási és restaurálási folyamaton esnek át a Fusaro-i Bourbon-parkban, majd a Palazzo dell’Ostrichina állandó kiállításának részévé válnak, amely egy történelmi épület, amelyet Bacoli önkormányzata bocsátott rendelkezésre.
„Ezek a leletek nemcsak gazdagítják ismereteinket Miseno városi tájáról, hanem az ókori Földközi-tenger politikai és kulturális jelentőségét is tükrözik” – hangsúlyozta Mariano Nuzzo, a Nápolyi Nagyvárosi Terület Felügyelőségének tagja.
Végül a kutatók kijelentették, hogy ez a felfedezés megerősíti, hogy a hellenisztikus technikák hatására a római mérnökök az építészeti esztétikát és a funkcionalitást egyaránt figyelembe vették. „Emellett bebizonyosodott, hogy a régészet, a örökségvédelem és a különböző szervek közötti együttműködés hogyan tud összefogni a múlt védelme érdekében” – zárta a főfelügyelőség.
