Nem tűnik jó ötletnek, hogy a vidéki közösségek viseljék a globalizált gazdasági fellendülés mérgező költségeit.Hogy elképzelhessük, milyen mértékben irányítja ezeket a ritkaföldfémeket alkotó értékes ásványokat, Kína legnagyobb ellensége nem a határain kívül található. Olyan nagy a monopóliuma ebben az ágazatban, hogy a veszély „otthon” fenyegeti, a csempészek révén. És az összes enklávé közül egy kiemelkedik, mint az egész központja. Baotou a neve, és a környék lakói számára nem minden az, aminek látszik.
Látszólag egy átlagos város. Baotou, egy 2,7 millió lakosú ipari központ a Góbi-sivatag határán, első ránézésre egy olyan másodrangú kínai városnak tűnik, mint sok más: nyugati üzletláncok bevásárlóközpontjaival, tele helyi éttermekkel és késő estig játszó gyerekekkel.
Azonban egy rövid utazás a város szélére elegendő ahhoz, hogy felfedezzük valódi természetét: a tájat gyárak, füstölgő kémények és az egyik legstratégiaibb és legkeresettebb iparág által kialakított környezeti örökség uralja.
A ritkaföldfémek szíve. Igen, ez a terület ad otthont Kína ritkaföldfém-készleteinek több mint 80%-ának. A 30-as években a közeli Bayan Obo bányavidéken fedezték fel az olyan elemeket, mint a cérium, a lantán és a szamárium, és kitermelésük a várost egy globális ellátási lánc központjává tette, amelytől olyan iparágak függnek, mint az elektronika, az autóipar és a védelmi ipar.
Már korábban is beszámoltunk róla: az 1990-es években Kína 450%-kal növelte termelését, míg más országok, például az Egyesült Államok, bezárták bányáikat. Ez a koncentráció Pekinget szinte kizárólagos szállítójává tette ezeknek a kritikus fontosságú fémeknek, és ma, a Washingtonnal folytatott kereskedelmi háború közepette, ellenőrzésük diplomáciai fegyverré vált.
Gazdaság kontra emberi költségek. Mi a probléma? A Guardian szerint az ásványkincsek elősegítették Baotou gazdasági fejlődését, amelynek egy főre jutó GDP-je messze meghaladja az országos átlagot. A prosperitásnak azonban van egy másik oldala is: a feldolgozóüzemek mérgező (gyakran radioaktív) hulladékot termelnek, amelyet hatalmas mesterséges medencékbe öntenek.
A leghírhedtebb, a Weikuang-gát évekig a bolygó legnagyobb ritkaföldfém-hulladéklerakója volt, megfelelő burkolat nélkül és közvetlenül a Sárga-folyó közelében. Hivatalos jelentések megerősítették, hogy ezek a tevékenységek 87%-os ammónia-nitrogéncsökkenést okoztak egy mellékfolyóban 2020 és 2024 között, bár a felhalmozódott káros hatások továbbra is láthatók.
Rák és méreg. Például számos tanulmány dokumentálta a környező közösségek egészségére gyakorolt pusztító hatásokat: a csontdeformitásoktól a „rákjárványig”. Az agy vér-agy gátját átjutó elemeknek való kitettséget motoros és érzékszervi fogyatékosságokkal, valamint a magzati idegrendszer fejlődésének zavaraival hozták összefüggésbe.
De nem csak ez. 2020-as kutatások kimutatták, hogy az utcák pora olyan magas koncentrációban tartalmazza ezeket az anyagokat, hogy Baotou és környékén élő gyermekek csak a légzéssel veszélyes szintnek vannak kitéve. A bányavidékeken a részecskék napi bevitelének aránya messze meghaladja a biztonságosnak tekintett határértékeket.
Félgőzzel mosnak. A növekvő nemzetközi kritika miatt Kína megpróbálta tisztára mosni a hírnevét. 2022-ben az állami média bejelentette, hogy a Weikuang-gátat városi vizes élőhellyé alakították át, amely most állítólag a vándorló madarak paradicsoma.
A valóság? A brit média szerint a helyszínre érkezve egy betonfal fogadja az embert, amely mögött egy kiszáradt, elhagyatott sártenger húzódik. Mögötte a régi „rákos falvak” romjai és rozsdás ipari építmények húzódnak. Az elköltöztetetteknek épített új lakások szinte üresek, a külföldi újságírókat pedig gyakran blokkolják, hogy ne tudjanak beszélni a lakókkal.
Vidéki áldozat. Így állnak a dolgok, Baotou pedig egy kényelmetlen igazságot példáz: Kína uralma a ritkaföldfémek piacán nemcsak geológiai tartalékainak köszönhető, hanem egy politikai döntésnek is, amely lehetővé tette, hogy a vidéki közösségek viseljék a mérgező globális gazdasági fellendülés költségeit.
Ez természetesen nem csak Kínára jellemző probléma, ugyanez történik más ágazatokban is, például a mesterséges intelligenciában és az adatközpontokban (nemrég írtunk erről Elon Musk szuperkomputeréről). Akárhogy is legyen, és bár léteznek kevésbé szennyező technológiák ezeknek a fémeknek a feldolgozására, ezeket ritkán alkalmazzák: bevezetésük ugyanis ellehetetlenítené az alacsony költségeket, amelyek Kína pozícióját megalapozzák.
Ha úgy tetszik, a növekvő nemzetközi nyomás és kereskedelmi szankciók kontextusában a kitermelő modell egyaránt feltárja a környezeti egyensúly törékenységét és a kortárs geostratégiai prioritások keménységét.
