Egy egyedülálló lelőhely Brazília északkeleti részén feltárja, hogyan éltek együtt az ősi lakosok a több millió évvel ezelőtt kihalt lények fosszilis nyomával. Brazília északkeleti részén, a Paraíba félsivatagban, a tűző nap alatt és a Caatinga tüskés növényzete között egy kis kőhegy olyan titkot tár fel, amely újraírhatja Dél-Amerika kulturális történelmének egy részét. A Serrote do Letreiro (portugálul „Tábla-domb”) néven ismert helyen régészek és paleontológusok valami olyan váratlanul érdekeset fedeztek fel, mint egy 9000 éves sziklarajz-gyűjtemény, amely mindössze néhány centiméterre található a kréta kori dinoszauruszok lábnyomaitól.
A két világ – az egyik körülbelül 66 millió évvel ezelőtt kihalt, a másik az őskori emberhez kapcsolódó – rendkívüli időbeli átfedése ezt a helyet egyedülálló természeti archívummá teszi. Ez azonban nem véletlen egybeesés: a Scientific Reports folyóiratban megjelent, brazil kutatókból álló interdiszciplináris csapat tanulmánya szerint az ősi művészek szándékosan választották ki azokat a helyeket, ahol a fosszilis lábnyomok találhatóak, hogy ott hagyják kulturális nyomukat.
A lábnyomok és szimbólumok időt meghaladó színtere
Serrote do Letreiro körülbelül 11 kilométerre található Sousa városától, a híres „Dinosaurus-völgy” közelében, egy régióban, amely a 20. század eleje óta ismert arról, hogy több száz fosszilis dinoszaurusz lábnyom található itt. Amit eddig senki sem dokumentált pontosan, az az ősi lábnyomok és az emberi sziklarajzok szinte szimbiotikus közelsége volt. Néhány felirat mindössze 5-10 centiméterre található az ősi teropodák és sauropodák lábnyomaitól, mintha azok, akik ezeket a feliratokat készítették, párbeszédet folytattak volna egy másik korból származó lények maradványával.
A Leonardo Troiano régész vezette tudományos csapat, amely paleontológiai szakértőkből áll, köztük Aline Marcele Ghilardi és Tito Aureliano, részletesen elemezte a helyszínt alkotó három sziklaalakzatot. Ezeken több tucat petroglif-et azonosítottak, amelyeket kaparás és ütés technikával vésettek, főként kör alakú és geometrikus motívumokat. Ezek a minták messze nem véletlenszerűek, hanem egy jellegzetes stílust követnek, amely Brazília északkeleti részének más pontjain is megismétlődik, ami regionális kulturális folytonosságra utal a félnomád vadászó-gyűjtögető csoportok között.
Felismerték a dinoszaurusz lábnyomokat?
De a legfeltűnőbb nem csak az ikonográfia, hanem a kontextus is. Az egyik kőzetkibúváson a kutatók háromujjas lábnyomokat találtak, amelyek egyértelműen húsevő dinoszauruszokhoz köthetők, és a petroglifák szó szerint körbeveszik őket. Egy másik területen, ahol főként nagy, hosszú nyakú sauropodák lábnyomai dominálnak, szintén találtak feliratokat, bár kevesebb számban. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a szimbólumok vésése során a lábnyomok nem sérültek, ami bizonyos tiszteletet vagy tiszteletteljes hozzáállást jelez ezek iránt a múlt nyomai iránt.
A csapat egyik legérdekesebb hipotézise szerint a régió ősi lakói felismerték a lábnyomokat, annak ellenére, hogy nem ismertek a modern dinoszaurusz-fogalmat. A fosszilis lábnyomok és a régióban élő madarak, például a ñandú (rhea americana) lábnyomai közötti hasonlóság vizuális referenciaként szolgálhatott. Valójában a petroglifák között háromujjas alakú véseteket is azonosítottak, amelyek ezeknek a lábnyomoknak a szimbolikus vagy rituális ábrázolását jelenthetik.
Veszélyben lévő örökség: a Serrote do Letreiro védelmének szükségessége
A sziklarajzok kormeghatározása nem történt közvetlenül, mivel nem találtak hozzájuk kapcsolódó szerves maradványokat, de összehasonlították őket hasonló lelőhelyekkel, mint például a Pedra do Alexandre, ahol szén-14-es kormeghatározással 9400 és 2600 évvel ezelőttre datált emberi temetkezéseket találtak. Ezzel a Serrote do Letreiro egy régészeti lelőhelyekből álló hálózat részévé válik, amelyet a Paraíba és Rio Grande do Norte államokban elterjedt grafikai hagyomány köt össze.
A tanulmány másik fontos eleme a lelőhely rossz állapota. A természetes erózió, az állatok áthaladása és az ellenőrizetlen emberi tevékenységek több részét is megrongálták a sziklafestménynek. Egyes esetekben a felső kőrétegek leváltak, ami a tudósok szerint „hagymahéj-hatást” okozott, és a vésetek véglegesen elvesztek. Ezért a szerzők sürgős védelmi intézkedéseket kértek a lelőhely megóvása érdekében.
Ez a lelet nemcsak az amerikai kontinens őskori társadalmairól szóló ismereteinket bővíti, hanem új kérdéseket is felvet az emberek és a fosszíliák közötti kapcsolatot illetően az ősi időkben. Mit gondoltak azok a férfiak és nők, amikor meglátták a sziklába vésett óriási lábnyomokat? Valódi állatokhoz, a táj szellemeihez vagy mitikus lényekhez társították őket?
Bár nincs végleges válasz, az biztos, hogy a Serrote do Letreiro egyedülálló betekintést nyújt abba, hogyan értelmezte egy ősi kultúra a bolygó természeti örökségét. Ez nem egyszerűen a művészet és a tudomány véletlen találkozása, hanem egy szándékos átfedés, amely tükrözi az ember képességét, hogy jelentést tulajdonítson a múlt nyomainak.
Brazília, amely a világ egyik leggazdagabb dinoszaurusz-fosszíliai lelőhelye, ezzel új fejezetet nyit kulturális és természeti örökségében. Egy olyan korszakban, amikor a modern tudomány megpróbálja megérteni a földi élet történetét, az ilyen felfedezések emlékeztetnek arra, hogy a múlt első értelmezői nem a paleontológusok voltak, hanem maguk az őslakosok, akik kőeszközeikkel és környezetük iránti érzékenységükkel már szimbolikus térképeket rajzoltak egy eltűnt világról.
