Egy új 3D-s térkép feltárja a szomszédos szuperbuborékok felé vezető forró pontokat és alagutakat, amelyek úgy tűnik, hogy szupernóvák és csillagok robbanásai hozták létre gyermekkori szakaszukban. Egy asztrofizikusokból álló csapat az eROSITA űrtávcső All-Sky Survey adatai alapján – amely hat havonta egyszer feltérképezi a Földet körülvevő teljes égboltot – 3D-s térképet készített a naprendszert körülvevő forró gázbuborékról. Az adatok valami meglepőt is feltártak: úgy tűnik, hogy létezik egy „csillagközi alagút”, egy csillagok közötti csatorna, amely összekötheti a Naprendszer buborékát egy szuperbuborékkel a Centaurus csillagképben.
Naprendszerünket az úgynevezett Helyi Forró Buborék (LHB) veszi körül, egy alacsony sűrűségű környezet, amely több millió fokos hőmérsékletű, röntgensugarakat kibocsátó gázból áll. A tudósok legalább öt évtizede ismerik ezt a buborékot, amelynek létezése segített megmagyarázni a viszonylag alacsony energiájú röntgensugárzás jelenlétét.
Az eROSITA All-Sky Survey adatoknak köszönhetően a Max Planck Földön kívüli Fizikai Intézet (Németország) tudóscsoportja széles hőmérsékleti gradienst figyelhetett meg ebben a buborékban, amely forró és hideg pontokat tartalmaz. Ezek a hőmérsékleti ingadozások összefüggésben állnak a korábbi szupernóva-robbanásokkal, amelyek a buborék felmelegedését és megnagyobbodását okozták, magyarázzák a kutatók.
Az adatok azonban egy csillagközi alagút jelenlétét is kimutatták, amely a naprendszer buborékát összeköti egy másik buborékkel a Centaurus csillagképben, ahol található a Naphoz legközelebb eső csillag, a Proxima Centauri.
A buborék térképe
Az eROSITA 1,5 millió kilométerre található a Földtől, ami lehetővé teszi, hogy a Föld geokoronáján kívülről figyelje a bolygónkat körülvevő űrt, elkerülve más jelek zavarását. „Az idén nyilvánosságra hozott adatok a mai napig a legtisztább képet adják az X-sugárzású égboltról, ami tökéletes eszközzé teszi a LHB tanulmányozására” – állítja Michael Yeung, a Max Planck kutatója és a nemrég az Astronomy & Astrophysics folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.
A Max Planck kutatócsoportja már korábban megállapította, hogy a LHB forró gázának sűrűsége viszonylag egyenletes.
Az új tanulmányban a tudósok a Tejút féltekéjét 2000 különböző régióra osztották, hogy mindegyik fényét elemezzék. A már ismert sűrűséget összehasonlítva a hideg, sűrű molekuláris felhők gázával a LHB szélén, a csapat részletes háromdimenziós térképet készíthetett a buborékról.
A térkép adatai egyértelmű hőmérsékleti eltéréseket mutattak az LHB-ben, ahol a Galaktikus Észak hidegebb, mint a Galaktikus Dél. A térkép azt is mutatja, hogy az LHB a galaktikus félteke pólusai felé nyúlik, ami megerősíti az eROSITA elődjének, a ROSAT-nak körülbelül három évtizeddel ezelőtt gyűjtött adatait.
Az új 3D-térkép azonban eddig ismeretlen dolgokat is feltárt. „Nem tudtuk, hogy létezik egy csillagközi alagút a Centaurus felé, amely egy rést hoz létre a leghidegebb csillagközi térben” – magyarázza Michael Freyberg, a tanulmány másik szerzője. „Ez a régió az eROSITA jelentősen javított érzékenységének és a ROSAT-hoz képest teljesen eltérő vizsgálati stratégiának köszönhetően jól látható.”
Alagúthálózat
Az LHB 3D-térképe mellett a csapat szupernóva-maradványok, szuperbuborékok és por felmérését is elvégezte, amelyeket beépítettek a térképbe, hogy interaktív 3D-modellt készítsenek a Naprendszer kozmikus környezetéről.
A kutatók gyanítják, hogy a Centaurus-alagút az LHB-ben valójában egy forró gázból álló alagúthálózat része, amely utat tört magának a csillagok közötti hideg gázban. Ez a hálózat, állításuk szerint, a csillagok szél formájában gyakorolt hatásának, a nagy tömegű csillagok halálát jelző szupernóváknak és az újonnan kialakult csillagokból kiáramló sugárnyaláboknak köszönhetően marad fenn.
Ezeket a jelenségeket együttesen csillagközi visszacsatolásnak nevezik, és úgy gondolják, hogy az egész Tejútban jelen vannak, és alakját is meghatározzák. Valójában már korábban is tudtak egy másik alagútról, a Canis Majorisról, amely valószínűleg a LHB és a Gum-köd, egy távolabbi szuperbuborék között húzódik.
„Egy másik érdekes tény, hogy a Napnak néhány millió évvel ezelőtt kellett belépnie az LHB-be, ami nagyon rövid idő a Nap korához képest [4,6 milliárd év]” – mondta Gabriele Ponti, a tanulmány másik szerzője. „Puszta véletlen, hogy a Nap viszonylag központi helyzetben tűnik fel az LHB-ben, miközben folyamatosan haladunk a Tejútban.”
