A mókusok nem véletlenszerűen rejtegetik az élelmet: osztályozzák a magvakat, mentális térképeket készítenek, és megjegyzik, hová ásták el őket. A tudomány feltárja, hogyan működik a meglepő memóriájuk.Talán már te is elgondolkodtál azon, hogy vajon a mókusoknak bevált-e, hogy az erdőt vagy a parkot kamraként használják. De hogyan találják meg később elrejtett kincseiket? Minden ősszel a mókusok azzal foglalkoznak, hogy elássák az összegyűjtött száraz gyümölcsöket. Így készülnek fel a télre, hogy ne érje őket üres kamrával!
Ezek a kis erdei építészek az ősz nagy részét azzal töltik, hogy dióféléket rejtegetnek a föld különböző pontjain. A legmeglepőbb pedig az, hogy hetekkel, sőt hónapokkal később is képesek szinte hibátlanul megtalálni őket.
Ez azonban nem véletlenszerű, ezek a rágcsálók bonyolult szervezési, osztályozási és térbeli memóriastratégiákat követnek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy tartalékaik akár 95%-át visszaszerezzék. A tudomány is megerősítette: valódi tárolórendszerrel rendelkeznek… a fejükben.
De hogyan működik pontosan ez a rendszer? Milyen nyomokat használnak a tájékozódáshoz? És mi történik, ha elfelejtenek egy részét annak, amit elásnak? Különböző tanulmányok segítségével a kutatók elkezdték megfejteni ezeknek a rágcsálóknak a komplex mentális világát.
Felfedezéseik nemcsak azt bizonyítják, hogy a mókusok sokkal intelligensebbek, mint gondolnánk, hanem arra is emlékeztetnek minket, hogy a természet még a leghétköznapibb dolgokban is ragyogó megoldásokat rejt.
A dió elrejtésének művészete: véletlen vagy stratégia?
Először nézzük meg, hogyan ásják el élelmüket ezek az egerfélék. Azok az állatok, amelyek ezt a télen való túlélés érdekében teszik, nem véletlenszerűen cselekszenek. Általában két stratégiát alkalmaznak: vagy az összes élelmüket egy helyre rakják, vagy különböző helyekre osztják szét.
A mókusok többsége az utóbbit teszi, ezért jellemző, hogy különböző elásott élelmiszer-halmok között rohangálnak.
„Valószínűleg az evolúció jutalmazta ezt a viselkedést, mert csökkenti a nagy veszteségek esélyét” – mutat rá Mikel María Delgado, a Kaliforniai Egyetem Davis-i Állatorvosi Karának kutatója, aki évek óta vizsgálja ezeknek a kedves rágcsálóknak a szokásait.
Csoportosítás, osztályozás és emlékezés: a mókusok módszere
Egy friss tanulmányban Delgado bebizonyította, hogy a mókusok zsákmányukat bizonyos jellemzők, például a gyümölcs vagy mag típusának megfelelően rendezik el és ássák el. Ez lehetővé teszi számukra, hogy mentálisan osztályozzák, ami később segíthet nekik emlékezni a helyükre.
Az biztosan nem igaz, hogy véletlenszerűen elrejtik az ételt a földbe ásott lyukakban, abban a reményben, hogy véletlenül újra rátalálnak. „Tudományosan bizonyított, hogy nagyon aprólékos és állandó stratégiát követnek az élelmük tárolásában” – hangsúlyozza Delgado.
És ez hogyan segít nekik később megtalálni? A kutatók szerint a diófélék típusától és a mókusfajoktól függően ezek a rágcsálók általában 95% -ban képesek megtalálni elásott ételüket.
Térbeli memória és vizuális nyomok: több, mint szaglás
Korábban azt hitték, hogy a mókusok csak a szaglásukra támaszkodnak. De bár az orruknak nagy szerepe van ebben, a bizonyítékok azt igazolják, hogy a memória sokkal fontosabb szerepet játszik.
Az Animal Behaviour folyóiratban 1991-ben megjelent cikk szerint még akkor is, ha sok szürke mókus (Sciurus carolinensis) egymáshoz nagyon közel elássa élelmét, minden egyes egyed emlékszik rá, és visszatér a saját zsákmányához.
Ezt a megfigyelést számos más tanulmány is megerősítette, amelyek arra utalnak, hogy a mókusok térbeli memóriája segít nekik feltérképezni a környezetüket.
Mert bizonyos körülmények között, például amikor a zsákmány hó alá van elásva, a szaglás nem segít nekik megtalálni. Tehát logikusnak tűnik, hogy különböző trükkökre támaszkodnak.
„Még nem tudjuk, pontosan milyen mechanizmusok segítik őket abban, hogy megtalálják, hol hagyták el a táplálékukat, de valószínűleg vizuális nyomok a környezetben játszanak szerepet” – mutat rá a szakértő.
Miniatűr mentális térképek: hogyan kezelik természetes éléskamrájukat
Másrészt Delgado először írta le a mókusoknál azt a viselkedést, amelyet chunkingnek neveznek, és amelyet egyes állatok használnak az információk kis, kezelhető csoportokba rendezésére, mint például a számítógépes mappák.
Ez a technika enyhítheti a mindent megjegyezni jelentette terhet, ahogyan a kutató a Royal Society Open Science folyóiratban írta.
„Egyelőre senki sem vizsgálta, hogy a mókusoknak milyen előnye származik az élelmiszer-csoportosításból, de biztosak vagyunk benne, hogy ez összefügg azzal, hogy később mennyire hatékonyan találják meg az élelmet” – mondja Delgado.
Megfigyelték továbbá, hogy amikor a mókusok szűk területeken ássák el az élelmet, általában pontosan emlékeznek annak pontos helyére, ami megerősíti azt a feltételezést, hogy képesek részletes mentális térképeket készíteni a környezetükről.
Minőség-ellenőrzés? A mókusok is válogatnak az ételükben
Összefoglalva, az elmúlt évtizedek során számos tanulmány egyértelműen bebizonyította, hogy a mókusok sokkal érdekesebb állatok, mint amilyennek első ránézésre tűnnek. Sőt, úgy gondolják, hogy élelmiszer-minőség-ellenőrzést is végeznek.
Látták, hogy a diót hosszú ideig kapargálták a mancsukkal, mielőtt elásták, talán azért, hogy először megbizonyosodjanak róla, hogy jó állapotban van.
Milyen tényezők befolyásolják a memóriazavarokat?
Bár térbeli memóriájuk kivételes, a mókusok is hibáznak.
Néha elfelejtik a tartalékaik egy részét, főleg ha rövid idő alatt sokat ástak el, vagy ha a környezetük megváltozik – például ha erősen esik az eső.
Ezek a veszteségek nemcsak a természetes kockázat részét képezik, hanem pozitív hatással vannak az ökoszisztémára is: a visszakeresett magvak csírázhatnak és új fák keletkezhetnek belőlük. Valójában a mókusok sok mérsékelt éghajlati övezetben akaratlan vetőmagszóróként működnek.
A kutatók becslései szerint a tárolt élelem 5–10%-a nem kerül elő, ami ezeket a rágcsálókat az erdei regeneráció kulcsfontosságú szereplőivé teszi.
Ez a váratlan ökológiai következmény a feledékenységüket a biodiverzitás előnyévé teszi. Így gyűjtögető ösztönük nemcsak a túlélésüket biztosítja, hanem hozzájárul az általuk lakott ökoszisztémák egyensúlyához is.
Nem csak a mókusok: más élelmiszer-rejtegető szakértők
Bár a mókusok a népszerű képzeletben vitathatatlanul a tárolás mesterei, nem ők az egyetlenek, akik élelmet rejtegetnek, hogy túléljék a szűkös hónapokat. Az állatvilágban ez a stratégia – amely cacheo néven ismert – több fajnál is kialakult, mindegyik a saját taktikájával.
Egyes madarak, mint például az amerikai diótörő (Nucifraga columbiana), egyetlen szezonban akár 30 000 magot is el tudnak rejteni. És ami a leghihetetlenebb: később több ezer mag helyét is meg tudják jegyezni, még akkor is, ha a tájat hó borítja.
A széncinegék (Parus major) pedig rovarokat és lárvákat tárolnak a kéreg repedéseiben vagy a levelek alatt, és szintén a térbeli memóriájukra támaszkodnak, hogy később visszaszerezzék őket. A mókusokhoz hasonlóan ezek a madarak is vizuális referenciapontokat használnak a környezetükben, és valódi mentális térképeket készítenek a területükről.
Egy másik érdekes példa a makkfúró harkály (Melanerpes formicivorus), amely több ezer lyukat fúr a fatörzsekbe, hogy makkokat tároljon. Ezek a közösségi kamrák, amelyeket több generáció is használhat, igazi természetes silók.
Ezek az összehasonlítások azt mutatják, hogy a táplálék tervezett tárolása nem ritkaság, hanem egy evolúciós megoldás, amely függetlenül jelent meg különböző állatcsoportoknál.
Legyenek madarak vagy emlősök, ezek a gyűjtögetők bonyolult kognitív képességeket fejlesztettek ki tartalékaik kezelésére. A természet ismét bebizonyítja, hogy az intelligencia nem mindig szavakban mérhető: néha elrejtett makkban és jól elásott dióban mérhető.
