A csontmaradványok elemzése új hipotéziseket vet fel a középső paleolitikumban élő emberi fajok közötti kapcsolatukról és temetkezési szokásaikról. A Skhul-barlangban, Izraelben talált gyermekkoponya legutóbbi elemzése újra felvetette a neandervölgyi emberek és a Homo sapiens közötti lehetséges interakció kérdését a Levante-térségben, körülbelül 140 000 évvel ezelőtt. Anne Dambricourt Malassé, a Franciaországi Emberi Paleontológiai Intézet vezető kutatója által vezetett tanulmány szerint egy körülbelül ötéves kislány csontszerkezete arra utal, hogy hibrid lehetett.
A lelet, amelyet a Biochimica et Biophysica Acta (BBA) folyóiratban tettek közzé, megkérdőjelezi a korábbi értelmezéseket e két embercsoport együttéléséről, és új kérdéseket vet fel a temetkezési rituálék és az első szervezett temetkezések eredetéről.
Egyedülálló felfedezés a Skhul-barlangban
A New Scientist beszámolója szerint a koponyát 1929-ben fedezték fel a Carmel-hegyen, Izraelben található Skhul-barlangban végzett ásatások során. Ezen a helyen a régészek hét felnőtt, három gyermek és számos csontdarab maradványait találták meg, amelyek összesen tizenhat hominidhez tartoznak. Kezdetben az összes maradványt a Homo sapiens-hez sorolták, a domináns anatómiai jellemzők és a közép-paleolitikumra datált kor alapján.
A gyermek koponyájának besorolása azonban a lelet felfedezése óta vitatott kérdés volt. Az állkapocs a Homo sapiensétől eltérő vonásokat mutatott, ami arra késztette a korabeli kutatókat, hogy egy átmeneti hominid, a Paleoanthropus palestinensis létezését feltételezzék. Az idő múlásával későbbi tanulmányok a koponyát a Homo sapiens variabilitásába sorolták, bár a kétségek nem szűntek meg.
Egy évszázadnyi tudományos vita és egy kulcsfontosságú technológiai áttörés
Csaknem száz éven át a koponya különböző elemzések és értelmezések tárgyát képezte. A besorolásának nehézsége az anatómiai jellemzők keveredésében rejlik: bár a barlangban talált maradványok többsége a Homo sapiensre jellemző tulajdonságokat mutat, a gyermek állkapcsa jelentősen eltér. Ez a sajátosság arra a hipotézisre vezetett, hogy egy átmeneti egyénhez vagy egy másik leszármazási vonalhoz tartozhat.
Az 1930-as években végzett eredeti tanulmány technikai korlátokkal küzdött. A maradványokat gipsszel borították be, ami megnehezítette a részletes összehasonlítást más gyermekmaradványokkal. A New Scientist rámutatott, hogy ez a helyzet évtizedekig megakadályozta a Skhul-koponya pontos biológiai értékelését.
Az Anne Dambricourt Malassé vezette csapat számítógépes tomográfiát használt a koponya és az állkapocs részletes képeinek elkészítéséhez. Ez a technika lehetővé tette a csontszerkezet összehasonlítását más ismert neandervölgyi gyermekekéivel. Az eredmények azt mutatták, hogy az állkapocs neandervölgyi jellemzőket mutat, míg a koponya többi része a Homo sapiens morfológiai mintájának felel meg.
Ebből a kombinációból kiindulva a kutatók azt feltételezték, hogy a kislány hibrid lehetett, különböző fajokból származó szülők gyermeke. „Régóta gondolom, hogy a hibridizáció nem volt lehetséges, és továbbra is úgy gondolom, hogy többségük abortuszos volt. Ez a csontváz azonban azt mutatja, hogy lehetséges volt, annak ellenére, hogy ez a kislány csak öt évet élt” – nyilatkozta Dambricourt Malassé a New Scientist magazinnak.
A Skhul-i kislány fosszilis állkapcsa és digitális rekonstrukciója. Bal oldalon az eredeti fosszília, amelyet az izraeli Skhul-barlangban találtak. Jobb oldalon háromdimenziós rekonstrukció, amelyen a neandervölgyi (zöld) és a Homo sapiens (kék) fajok jellemzői színekkel vannak megkülönböztetve. Az elemzés a két faj közötti lehetséges hibridizációra utal, bár ezt DNS-hiány miatt nem lehet megerősíteni
A tanulmány külső szakértők véleményét is tartalmazza, például John Hawks, a Wisconsin-Madison Egyetem professzorának véleményét, aki a megközelítés megbízhatóságát értékelte: „Ez a tanulmány talán az első, amely tudományosan alátámasztja a Skhul-i gyermek maradványait”. Emellett kiemelte, hogy a korábbi rekonstrukciók nem tettek lehetővé megfelelő összehasonlítást elegendő gyermekmaradvánnyal, ami megnehezítette biológiájuk megértését.
DNS, eltérő vélemények és a Levante mint evolúciós kereszteződés
A technológiai fejlődés és az új elemzések ellenére a koponya hibrid jellegének végleges azonosítása továbbra is megoldatlan. John Hawks figyelmeztetett, hogy DNS-elemzés nélkül nem lehet megerősíteni a hibriditást: „A DNS kivonása nélkül nem tudjuk véglegesen hibridnek azonosítani… megjelenése és fizikai alakja nagyon változatos lehet, még akkor is, ha nem keveredett ősi csoportokkal, mint például a neandervölgyiek”.
A koponyában található genetikai anyag hiánya korlátozza a tanulmány következtetéseit. A pleisztocén emberi populációk jelentős morfológiai sokféleséget mutattak, ami megnehezíti a fajon belüli variációk és a különböző vérvonalak keveredésének lehetséges jelei közötti különbségtételt. A szakértők egyetértenek abban, hogy bár a hibrid hipotézis elfogadható, közvetlen genetikai bizonyítékok nélkül nem állítható meg egyértelműen.
A földrajzi kontextus további jelentőséget ad a leletnek. A Levante, amely Izrael, Libanon, Szíria és Jordánia területeit foglalja magában, a pleisztocén idején az emberi fajok közötti érintkezés egyik kulcsfontosságú pontjaként azonosították. Afrika, Ázsia és Európa közötti elhelyezkedése megkönnyítette a különböző emberi csoportok mobilitását és találkozását.
Dany Coutinho Nogueira, a portugáliai Coimbrai Egyetem kutatója a New Scientist magazinban a régiót a pleisztocén ember számára egy „központi buszpályaudvarhoz” hasonlította. Ez a kép megerősíti azt az elképzelést, hogy a Levante találkozási pont, genetikai csere és lehetséges hibridizáció helyszíne lehetett a Homo sapiens, a neandervölgyi ember és más hominidák, például a denisovai ember között.
A Skhul-i gyermekkoponya digitális rekonstrukciója. Számítógépes tomográfiával létrehozott háromdimenziós modell, amely a megtalált csontdarabokat (zöld) és a digitálisan rekonstruált részeket (kék) mutatja. A koponya általános alakja a Homo sapiensre jellemző tulajdonságokat mutat, míg más vonásokkal kombinálva felveti egy lehetséges evolúciós hibridizáció hipotézisét.
Ősi és modern genomok tanulmányozása kimutatta, hogy a Homo sapiens és a neandervölgyi ember az elmúlt 200 000 évben több alkalommal is géncserét hajtott végre. 2018-ban egy Oroszországban talált 90 000 éves csontdarab DNS-elemzéssel megerősítette a neandervölgyi és denisovai emberek közötti hibridizáció létezését. Ezek az adatok alátámasztják annak a lehetőségét, hogy a Skhul-i koponya egy hibrid egyéné, bár a végleges megerősítés még nem történt meg.
Következmények a temetkezési rituálékra és a temetkezés történetére
A Skhulban, a Levantéban talált koponya, amelyet az egyik legrégebbi ismert temetkezési helynek tartanak, az evolúciós biológián túlmutató következményekkel jár. Hagyományosan az első szervezett temetkezéseket a Homo sapiensnek tulajdonították, mint rituális és szimbolikus viselkedés bizonyítékát. A legújabb tanulmány azonban azt állítja, hogy ezek a gyakorlatok a neandervölgyi embereknél jelentek meg, vagy a Homo sapiensszel való interakciójuk eredményeként alakultak ki.
Anne Dambricourt Malassé szerint az elemzés arra készteti a kutatókat, hogy újragondolják a Homo sapiens kizárólagos szerepét a korai temetkezésekben. A New Scientist magazin idézi: „Ez a rituális viselkedés a neandervölgyi emberektől, a Homo sapiens-től vagy a kettő közötti interakciókból származhat”.
A temetést végző személyek kiléte továbbra is tisztázatlan. „Nem tudjuk, ki temette el ezt a gyermeket, hogy a holttest eltemetésére választott hely egyetlen közösséghez tartozott-e, vagy különböző leszármazású, de egymással kapcsolatban álló, sőt akár szövetséget is kötő közösségekhez, amelyek közös rítusokat és érzelmeket osztottak meg” – zárta Dambricourt Malassé.
