160 évvel ezelőtt Jules Verne kiadta híres művében, az Utazás a Föld középpontja felé című regényében, hogy bolygónk belsejében egy egész ökoszisztéma létezik, saját óceánokkal. Most, miután 2014-ben Brazíliában felfedezték az első ringwoodit tartalmazó gyémántot, ez a vízmolekulákat tartalmazó üvegszerű szivacsos anyag felfedte, hogy a Föld középpontja közelében hatalmas, e különleges ásványi anyaggal teli bányatér található.
A jelenség tanulmányozása és annak felfedezése után, hogy az ásvány körülbelül 410 és 660 kilométer mélyen található, a szeizmológusok rájöttek, hogy ilyen mélységben elegendő ringwoodit található ahhoz, hogy egy vagy több felszíni óceán vízmennyiségét tárolja, és ezzel bebizonyították, hogy a víz körforgása nem korlátozódik a tengereink és a légkör között zajló folyamatokra.
Három földi óceánnyi víz
A jelenség mögött az az elképzelés áll, hogy amikor a víz az óceáni lemezekkel együtt süllyed, egyfajta liftet képez, amely újrahasznosítja és szabályozza bolygónk vizét a felszíni csapadékcikluson túl. Lehet, hogy nincsenek rejtett tavak vagy óceánok, ahogyan mi ismerjük őket, de ez a felfedezés minden bizonnyal további nyomokat ad arra, hogy az óceánok hogyan maradtak stabilak az elmúlt 4000 évben, és főleg arra, hogy jobban megértsük, hogyan játszik ez a víz döntő szerepet a kontinensek kialakulásában a láva lehűtésével.
Ennek fényében most különböző kérdések merülnek fel, amelyekkel a tudomány érdeklődéssel fog foglalkozni, például hogy pontosan hogyan oszlik el ez az ásványi anyag a talajunk alatt, vagy hogy milyen hatással van a vulkanikus tevékenységre, annak érdekében, hogy előre lehessen jelezni a kitörések vagy földrengések formájában bekövetkező lehetséges katasztrófákat.
Mindenesetre, egy olyan helyzetben, amikor a víz egyre értékesebbé válik, a műholdak által nemrég feltárt tény, hogy a földünk alatt a földközi-tengernek megfelelő mennyiségű víz található ebben a föld alatti átmeneti zónában, zene a tudomány fülének. És Julio Verne tudományos fantasztikus regényeinek is.
