Bár ideálisnak tűnik, a tiszta víz nem létezik. Molekuláris szerkezetének köszönhetően a H2O hajlamos feloldani mindent, amihez hozzáér, még a tartály anyagát is. Akkor mit vásárolunk valójában? Úgy tűnik, hogy a tiszta víz valami nagyon különleges, annyira, hogy palackozzák és eladják. A tisztító cégek világszerte milliókat keresnek azzal, hogy csak tiszta vizet kínálnak. Sőt, az alternatív gyógyászatnak is van egy ága, amely a víz állítólagos mágikus tulajdonságai körül forog. A helyzet azonban az, hogy tiszta víz nem létezik, legalábbis a bolygónkon.
Mit adnak el nekünk valójában, amikor egy üveg ásványvizet vásárolunk a boltban?
A tiszta víz ígérete: valóság vagy marketingstratégia?
May Nyman, kémiaprofesszor az Oregoni Állami Egyetemen (USA) elmagyarázza, hogy avíz elkerülhetetlenül felszívja a környezetből az ionokat.
„Nem létezik százszázalékos tisztaságban, mert mindig hajlamos más anyagokat feloldani magában. Ez azért van, mert molekulái furcsa alakúak, egyik végén két hidrogénatom, a másik végén egy oxigénatom található, mindegyikük különböző elektromos töltéssel. A vízmolekulák ezeket a hidrogénnel töltött kötéseket használják egymás közötti kölcsönhatásra, de arra is szolgálnak, hogy más molekulákhoz tapadjanak, amelyek az útjukba kerülnek” – jegyzi meg Nyman.
Ezért a víz nagy valószínűséggel kissé felold minden tárgyat, amellyel érintkezik. Ráadásul minél tisztább, annál erősebbek a kötései, amelyekkel más anyagokhoz tapadhat.
A H2O kémiai paradoxona
Ez korlátozza a tisztítási képességünket, mert egy bizonyos ponton elkezdne oldani a tartály falait.
Ezért „az 1990-es években azt mondták, hogy a Baikal-tó vize olyan tiszta, hogy ha mintát vesznek belőle, az elkezd oldani a poharat. Az edény ionjaival oldatot képezne” – magyarázza Nyman.
A szakértő biztosítja, hogy a H20 ezen tulajdonsága olyan erős, hogy még a tudósok sem tudják teljesen elkerülni teljesen steril laboratóriumi körülmények között sem. Akár tetszik, akár nem, bármi, ami érintkezik a tiszta vízzel, legyen az egy porcica vagy egy műanyag edény, nyomot hagy a folyadékban.
Amikor a víz tisztasága a hihetetlenbe hatol
Évekig keringett egy furcsa állítás a szibériai Bajkál-tó vizéről: hogy olyan tiszta, hogy képes feloldani egy üvegpoharat. Bár ez tudományos legendának tűnik, van valódi háttere. A Bajkál-tó nemcsak a világ legmélyebb tava, több mint 1600 méter mély, hanem az egyik legrégebbi is, és vízének minősége kivételes.
Földrajzi elszigeteltsége, a közeli ipari szennyezés hiánya és a tisztító mikroorganizmusok állandó hatása miatt vizei a tisztaság természetes mércéjévé váltak.
Az a kijelentés, hogy feloldhat egy pohár üveget, nem vehető szó szerint. Inkább egy tudományos metafora, amely az extrém tisztaságú víz kémiai viselkedését illusztrálja. Minél tisztább egy H2O-minta, annál nagyobb a képessége a környezetből ionokat vonzani és oldani. Ez molekuláris szerkezetének köszönhető, amely a vizet nagyon aktív oldószerté teszi.
Laboratóriumi körülmények között az ultratiszta víz – amelyben nincs ion vagy részecske – annyira reaktívvá válik, hogy hosszú tárolás esetén lassan elkezdhet korrodálni bizonyos anyagokat, például fémeket vagy üvegalkatrészeket.
Mit jelent a tiszta víz kémiai szempontból?
A kémia területén a tiszta víz fogalma sokkal pontosabb – és szigorúbb – mint a mindennapi nyelvben. A tiszta víz szigorú értelemben H2O-t jelent, amelyben nincs más oldott komponens: sem ásványi sók, sem mikroorganizmusok, sem gázok, sem részecskék.
Ez a szintű abszolút tisztaság azonban laboratóriumi körülmények között gyakorlatilag elérhetetlen. Ezért a kémikusok a vizet szennyeződésszintje, különösen iontartalma és elektromos vezetőképessége alapján osztályozzák.
Tudományos környezetben három fő ultratiszta vízfajtát különböztetnek meg: I., II. és III. típus. Az I. típusú víz a legtisztább, és rendkívül érzékeny analitikai technikákban, például tömegspektrometriában vagy molekuláris biológiában használják. A II. típus klinikai elemzésekhez, reagensek előállításához és egyes mikrobiológiai alkalmazásokhoz alkalmas. A III. típus, bár kevésbé tiszta, öblítéshez vagy laboratóriumi eszközök tisztításához használatos.
Azonban a mindennapi fogyasztásunk nem közelíti meg ezeket a szabványokat. Az ivóvíz biztonságos mennyiségű ásványi anyagot tartalmaz, mint például kalcium, magnézium vagy nátrium, és kezelik a kórokozók eltávolítása érdekében, de kémiai értelemben nem tekinthető tiszta víznek.
A ásványvíz természetes forrásokból származik, és természetes formában oldott ásványi anyagokat tartalmaz. A tisztított víz – mint sok palackozott márka – olyan folyamatokon megy keresztül, mint az aktív szénszűrés vagy a fordított ozmózis, de még így is tartalmaz más anyagok nyomait. Összefoglalva: a laboratóriumon kívül az általunk tiszta víznek nevezett víz egyszerűen csak alkalmas és biztonságos az ivásra, de kémiailag nem makulátlan.
Mi a helyzet a csapvízzel? Mítoszok, ellenőrzések és összehasonlítások
Bár sok fogyasztó a palackozott vizet nagyobb tisztasággal vagy biztonsággal társítja, a valóság az, hogy sok fejlett országban a csapvíz szigorúbb szabályozásnak és gyakoribb minőség-ellenőrzésnek van alávetve.
Ennek ellenére az előítéletek továbbra is fennállnak. Az Európai Bizottság jelentése szerint az Európai Unióban egy főre átlagosan 106 liter palackozott vizet fogyasztanak évente. A palackozott víz fogyasztásának csökkentése átlagosan 600 millió euró megtakarítást jelentene a háztartások számára évente.
Sok esetben a választás inkább ízérzékelésen, intézményi bizalmatlanságon vagy marketingen alapul, mint objektív kritériumokon.
A csapvíz is tartalmaz esszenciális ásványi anyagokat, és normál körülmények között teljesen biztonságos. Ezenkívül fenntarthatóbb és gazdaságosabb választás. Egy liter palackozott víz 100-1000-szer is drágább lehet, mint a csapvíz, anélkül, hogy egyértelmű egészségügyi előnyökkel járna.
Palackozott víz: tisztaság, üzlet vagy környezeti probléma?
A tiszta víz ígérete az elmúlt évszázad egyik legnagyobb kereskedelmi sikere volt. Ami egyedi megoldásként indult a biztonságos vízhez való hozzáférés érdekében bizonyos helyzetekben, mára milliárd dolláros iparággá vált.
A SkyQuest tanácsadó cég adatai szerint a palackozott víz globális piaca 2024-ben meghaladta a 300 milliárd dollárt, amit olyan marketingstratégiák ösztönöztek, amelyek a tisztaságot az egészség, az exkluzivitás vagy a státusz szimbólumává tették. Ugyanakkor sok ilyen palack kezelt csapvizet tartalmaz, amelyet olyan eljárásoknak vetnek alá, mint a fordított ozmózis, az aktív szénnel történő szűrés vagy a remineralizálás, anélkül, hogy ez jobb minőséget jelentene a közvíznél.
A tartalomtól eltekintve a palackozott víz környezeti hatása is jelentős. Egyetlen műanyag palack előállításához több vízre van szükség, mint amennyit tartalmaz, emellett fosszilis erőforrásokra van szükség a csomagolás gyártásához, valamint energiára a palackozáshoz, hűtéshez, szállításhoz és forgalmazáshoz.
Az eredmény: több millió tonna egyszer használatos műanyag, amelynek nagy része nem kerül újrahasznosításra. Az ENSZ becslései szerint minden percben több mint egymillió műanyag palackot vásárolnak világszerte, és sok közülük a hulladéklerakókban vagy a tengeri ökoszisztémákban végzi, ahol évszázadokig tart, mire lebomlik.
Ha figyelembe vesszük, hogy sok országban a csapvíz teljesen biztonságos és ellenőrzött, a palackozott víz fogyasztásának ökológiai és gazdasági költségei nehezen indokolhatók. Többet fizetünk egy termékért, amelynek hozzáadott értéke gyakran csak szimbolikus.
