Bár néha csak extrovertált vagy spontán tulajdonságnak tűnik, a szakértőknek van rá válaszuk. Minden családban, baráti társaságban vagy munkahelyi környezetben van valaki, aki soha nem hallgat. Folyamatosan beszél, állandóan közbeszól, és nem hagy teret másoknak, hogy részt vegyenek a beszélgetésben. Bár néha ez csak extrovertált vagy spontán tulajdonságnak tűnik, a pszichológia másképp értelmezi.
Sokan vannak, akik folyamatosan közbeszólnak, vagy nem hagynak teret másoknak, hogy részt vegyenek a beszélgetésben
Olga Albaladejo pszichológus, a Cuentos del Bien-estar (Mesék a jólétről) című könyv szerzője szerint a túlzott beszéd nem mindig csak személyiség kérdése. Sok esetben ez egy tudattalan mechanizmus a nehéz érzelmek kezelésére.„A sok beszéd lehet egyfajta érzelemszabályozó eszköz, vagy védelem az ellen, amit nem tudunk kezelni” – mutatott rá a szakértő.
Szorongás, kontroll és a csend félelme
A leggyakoribb okok között szerepel a szorongás. Albaladejo szerint egyesek „idegességükben szűrő nélkül beszélnek, csak azért, hogy mondjanak valamit”. Mások azért teszik, hogy elkerüljék a kellemetlen érzelmekkel való szembesülést: a folyamatos beszéd megakadályozza az érzéseket, a gondolkodást, sőt, blokkolja a beszélgetőpartnert.
A szorongás lehet az egyik oka annak, hogy valaki folyamatosan beszél (illusztrációs kép) Andrii Rakov
Egyes esetekben ez egy stratégia a „kölcsönhatás kontrollálására”. Ha nem hagyjuk a másikat beszélni, csökken az esélye, hogy kellemetlen vagy nehezen kezelhető megjegyzéseket kapjunk. Lehet, hogy a csendet elutasítják, amit egyesek ürességgel, kényelmetlenséggel vagy elutasítással társítanak.
És a végletekig eljutva vannak azok, akik nem tartják értékesnek, amit a másik mondani akar. „Ők azok, akik csak a könyvükről akarnak beszélni” – mondta humorosan a pszichológus.
A múlt sebje: soha nem hallgattak meg
Ennek a viselkedésnek van egy mélyebb magyarázata is: egyesek, akik ma nem hagyják másokat beszélni, olyan környezetben nőttek fel, ahol soha nem hallgattak rájuk. Ilyen esetekben a szószaporítás tudattalan kísérlet arra, hogy elfoglalják azt a teret, amelyet korábban megtagadtak tőlük.
A kulcs nem abban rejlik, hogy kevesebbet beszéljünk, hanem abban, hogy többet hallgassunk
„A hallgatás a beszéd tükre” – mondta Albaladejo. És nem arról van szó, hogy el kell hagyni a beszédet, hanem arról, hogy javítani kell rajta. A hallgatás, még inkább, mint a beszéd, mutatja meg, milyen kommunikátorok vagyunk.
A pszichológus négy típusú hallgatót azonosított:
– Az, aki hallgat, hogy válaszoljon, de abbahagyja a hallgatást, amint a másik elkezd beszélni.
– Az, aki hallgat, hogy megoldjon valamit vagy tanácsot adjon, még akkor is, ha senki nem kért tőle segítséget.
– Az, aki akaratlanul is érvényteleníti a másikat, olyan mondatokkal, mint „ez semmiség, nézd csak, mi történt…”.
– Az, aki hallgat, hogy megértse, empátiával, ítélkezés és igazad akarás nélkül.
Ez utóbbi, magyarázta Albaladejo, az ideális: az „empatikus hallgatás”, amely lehetővé teszi, hogy a másik kíséretben, elismertnek és tiszteltnek érezze magát.
Négy kulcs a beszédmód javításához
Ha úgy gondolja, hogy túl sokat beszél, vagy ismer valakit, aki így viselkedik, a pszichológus azt javasolta, hogy változtassa meg a hozzáállását.
Nem arról van szó, hogy hallgasson, hanem hogy tudatosabban kommunikáljon. Íme a tanácsai:
– Gondolkodjon el, mielőtt beszél: Mit akarok mondani? Miért? Most van itt az ideje?
– Hallgasson meg, anélkül, hogy közbeszólna vagy előre megmondaná a választ.
– Fogadd el a csendet a párbeszéd természetes részeként.
– Tartsd tiszteletben a másik szólalási vagy hallgatási jogát.
